Pár posttal ezelőtt, egy megkötött üzletről számoltam be. Dezső Mazda utódját kerestem. Van egy ember, bizonyos Gyimesi, ő volt a vevő. Gyimesi Apám jó barátja volt.

Pár napja felhívott, nem tudnánk-e visszacsinálni ezt az adás-vételt? Ő még nem volt bent az okmányirodában, nem kezdte el az átírást, még bőven benne vagyunk a 15 napban. Mivel jóbarát, korrekt ember, elmesélte, felajánlottak neki egy jó Zsigulit 55-ért. A Mazda javítására, viszont jóval magasabb árat kapott, mint amiből én rendbe tudnám rakatni. Bár az üzlet megköttetett, fájt a szívem. Hisz Dezső végigszolgálta a családi katasztrófát, végig zokszó nélkül tűrte a megpróbáltatásokat, a múlt héten pöccre indult.

Leginkább ez, ez az elindulás volt az a pont, amikor meginogtam. Akkor nagyon nem akarózott megválnom tőle. Nem voltam benne biztos, hogy találok strapabíróbb járművet Anyámnak. Akkor úgy volt, hogy Anyám későn gondolta meg magát. Most minden visszatért a régi kerékvágásba, Dezsőt rendbehozatom, és cipelheti a fűnyírót, viheti Anyát Mamához. Hívom is a Tóthot, szerezze be a gyári-új alkatrészeket, azt hiszem Dezső megérdemli.

Miért is legyen új? Tudom, kicsit pazarló, hisz találnék bontottan is ezt-azt. Dezső viszont már rég rászolgált egy kis törődésre. Ott kezdődött, a szüleim még együtt voltak, a családi flottát kiegészítendő, egy 307-es Pug, egy Twingo, és a jó Zsigulim mellé jött negyedik kocsinak. Apám barátjától Tibitől vettük, 70 ezerért Anyámnak, jó biznisz volt.

Aztán átkerült hugom fennhatósága alá, itt kezdődött kálváriája, akkoriban Anyám és Apám az utolsókat rúgták a házzasságukba. Hugom napi 100 kilométert rakott bele munkába menet-jövet. Mivel a szüleim mással voltak elfoglalva, Tesóm nyugodtan ölhette Dezsőt. 2 és fél éven át nem kapott benzinen kívűl semmit, csak egy téli-nyárigumi cserét, azt se akkor amikor az időjárás diktálta.

Aztán a szüleim elváltak, Apám lemondott mindenről, csak Dezsőt vitte magával. Pedig, bőven sokat ivott már az utóbbi 20 évben ahhoz, hogy autó kelljen neki. Dezső ideális volt, mindig indult ha kellett, és bírta tovább törődés nélkül. Közben Apám egyre inkább romjaiba hullt, elvinni készült az alkohol. Meghasadt a szívem, már nem törődött semmivel, magával a legkevésbé. Tavaly, a novemberi műszaki előtt, minimális ráfordítással rendbe hozatta a hátsó kerékíveket, Dezső gond nélkül vizsgázott.

November végén, Szombathelyen Apám belefutott egy igazoltatásba, szondáztattak. Bevitték az őrsre, mert nem akart együtt működni a jogosítvány leadási procedúrában. Kénytelen volt otthagyni a jogsit, kisétált visszaült a Mazdába, majd 5 perc múlva, még mindig ittasan nekihajtott egy álló autónak. Innentől állt Dezső egy helyben, szabadban, fagyálló nélkül egész télen.

Apám szíve január végén leállt. Így került hozzám Dezső. Szörnyű helyzet.

Márciusban sikerült összeszednem magam annyira, hogy elmenjek megnézzem mi van a kocsival. A terv az volt, hogy kiszedem az akksit, feltöltöm, visszarakom, és elviszem Mama udvarára, majd kitaláljuk mi légyen a sorsa. Ehelyett Dezső nem indult akksiról, a telep beadta kulcsot nem lehetett feltölteni. Elsétáltam egy közeli kútra, vettem bikázó madzagot. Dezső öt perc nyektetés után beindult. Elkezdett tölteni a generátor, annyi áramot épp terhelt, hogy megingás nélkül fusson a motor, világítsanak a lámpák, járjon az ablaktörlő. 30 kilométert autóztam vele, féltávig rettenetes füstöt okádott, de ment. Nagyjából itt féltávon vettem észre a szélvédőn belülről a foltot, ahol Apám feje nyomot hagyott. Elvesztettem az uralmam minden felett. Dezsőt az árokszélről kormányoztam vissza, valahogy szerencsére észbe kaptam. Megérkeztem, ahogy beértem az udvarra lefulladt, azóta áll ott, az "Y" forduló fél útján, a kert oldalában a diófa alatt.

Már nem eladó. Megvették, megváltam tőle, visszajött. Ígérem jó, szép kocsi lesz belőle.

Apa, rettenetesen hiányzol.