Nick Mason, a modern könnyűzene egyik legjelentősebb zenekarának dobosa, a zenekar sajnos soha nem játszhat többet, pedig szinte sztárallűröktől mentes bandáról van szó. A Pink Floyd egyetlen tagja sem hajtott Rolls Royce-ával az úszómedencébe egy kerti partin, igaziból nem voltak rock and roll hősök. Műszaki érdeklődéssel és tudással megáldott perfekcionisták elborult zenészgyülekezete. A technikai lehetőségeket maximálisan kihasználó zenekar, akik nem át, hanem megírták a rock történelmet. De hagyjuk a zenét, foglalkozzunk azzal, mi Mason úr szerint az első helyet foglalja el életében, az autóval. Aki érti mi is a Floyd az még kattintsa meg a nyitóvideót, és szoruljon össze a szíve, kapkodjon levegő után Pompeii romjai között. Aki nem tudja mi is ez a fekete űrhajóval a napba repülés, majd naprendszerek lerombolása rock and rollal, az most megtudhatja, ha kinyitja szívét.
Nick Mason autóbuzinak kárhoztatott e földi létre, Bentleyvel fertőzték meg, édesapja volt a tettes, Silverstoneban kergette körbe és körbe fia szeme láttára a vasat, a fiúnak bőre alá költözött a benzingőz.
A rock történet egyik legjelentősebb ütőseként szerencséjére lehetőségei is szinte határtalanok, hangárnyi autója közül bevallás szerint 25, 30 olyan akad ami igazán komoly darab. Nála ezek az ikonikus kocsik nem szimpla kiállítási darabok, mindről azt állítja, az utolsó csavarig megérik a rengeteg pénzt, időt és energiát amit igényelnek, hisz ő hajtja őket, versenyez velük. Ha egy rövid listát kell készíteni, Mason ezt mondja:
"Type 35 Bugatti? Check. D-type Jaguar? Yup. Maseratis 250F and Birdcage? Of course. Ferraris 250GTO, 512S and F40? Do you have to ask?"
Sőt nem csak versenyez az általa birtokolt járművekkel, hanem csúnya mód bérbe is adja őket, filmekhez, promócióhoz. Hisz az autó akkor ér valamit, ha hasznos és megdolgozik a befektetésért. Így lesz színész egy Trabantból, vagy egy Ford T modellből.
Ezen dolgos autók már 40 éve dolgoztatják a dobost. 40 éve versenyez velük a világ szinte minden versenypályáin. A '60-as években még a zenekar beindulása előtt kezdte egy Austin 7-nel, majd jöttek a jogdíjak, és elszállhatott az agya, jöhettek a méregdrága versenygépek. Többek között a fent említett Bugatti, Bruno Giacomelli Porsche 962-ese, és Gilles Villeneuve Ferrari 312T3-a.
Fontosnak tartja hogy autómániáját és gyűjtését viszonylag normális mederben terelgesse, hisz addig van értelme az egésznek, míg minden autóval személyes kapcsolatban tud maradni, ez limitálja számukat. Mindig talál olyat amit mindig is szeretett volna, így ha a lehetőségek adottak, új szerelem válik valóra, ilyenkor egy másik gyakran szakításhoz vezet. A szakításhoz bizony indok kell, hisz indok nélkül senki nem válna meg egy ikontól, ki tudna csak úgy búcsút inteni Stirling Moss V16-os BRM-jének, ha ne tudná megindokolni:
"The fearsome BRM V16, the worst car I’ve ever driven."
Két kocsi van, ami bizonyos hogy örökre marad, ezek szívének legkedvesebbek. A Birdcage és a GTO.
De mit is jelent az autó, és mit is jelent az általam a cikkben elhanyagolt, bár rajongott muzsika?
"The music is clearly more important. I’ve had great fun in cars, but on a more personal level. But when you go racing you find things you don’t find in music."
