Nemrégiben kerek számot ünnepeltem, és olyan ajándékot kaptam a családomtól, amit még soha. 160 lóerő, kevesebb, mint 500 kiló, és slick gumikon gurul, és nyolc körre csak az enyém.
A NagyNap oldalán találtak egy testhezálló programot nekem: egy Lotus formulaautó kipróbálását. Aki vezetett már hasonló teljesítmény-tömeg arányú autót slickeken, annak nem kell ecsetelnem, mit jelent ez, aki még nem, az pedig sürgősen próbálja ki, mert semmihez nem fogható élmény.
Ezt a vezetést konkrétan a HF Racing Team szervezte a tököli reptéren, pont azon az aszfalton, amit a gyorsulási futamok és driftversenyek koptatnak. Eredetileg egy héttel korábbi vasárnap délutánra volt időpontom, de még indulás előtt kaptunk egy telefont, hogy az autóval műszaki gondok vannak, ugrott a program. Mint utóbb kiderült, az előttem próbálkozó ügyfelek megkínozták szerencsétlen autót: csutkára forgatott kettesből sikerült egyest tolni neki, amit két dugattyú nem tolerált. "Az anyagi kár jelentős" volt. Mi viszont az Brit Nagydíjjal vigasztalódtunk.
Az esetből okulva, erre a hétvégére vasárnapra a legelső időpontot kértük. Más nem is volt rajtunk kívül akkor, és még bőven hazaértünk a Német Nagydíjra. A szombat szóba sem jöhetett a Velodrom Millenáris miatt, de így az esőt is megúsztuk legalább.
A reptéren Szilniczky Gyula a HF Racing csapatvezetője és Balogh Zsolt a Formula 2000-es pilóta fogadtak. (Zsolt sokszoros gokart- és mindenféle más bajnok - pontosan nem jegyeztem meg, és a neten nem találom. Bocs.) Első körben az autóval ismertettek meg.
A kb. 20 éves konstrukció a Lotustól származik, még Mika Häkkinen versenyzett hasonlóval a Formula 1-es karrierje előtt. A hajtás az Opeltől jött: 160-170 lóerő körüli kétliteres motor, kicsit hegyesebb vezérműtengelyekkel, versenyelektronikával stb. A váltó kulissza nélküli, a fokozatkiosztás hagyományos, csak arra kell ügyelni, hogy kettesből felfelé találjam el a hármast, illetve ne forgassam a halálba amúgy se, mivel fordulathatároló sincs benne. Kaptam kiképzést a biztonsági övről, a kormányról, a pedálkezelésről, áramtalanításról, az autó úttartásáról, viselkedéséről. Kb. mindenről, ami egy ilyen próbán szóba jöhet.
Ezután kimentünk a pályára, amit - mialatt Zsolt bemelegítette a Lotust és a gumikat - a saját autómmal jártunk be sétatempóban. Gyula elmondta, hol kell fékezni, párszor a kormányba is belenyúlt, hogy mutassa, merre menjek majd a versenyautóval. A pálya a hangárok előtt kezdődött, végig a hosszú gurulóúton, ahol a gyorsulási versenyek szoktak lenni. Nem sokkal a nagy placc előtt egy enyhe bal-jobb lassító, majd a driftpályán bólyákkal kirakva az út: egy szőkebb bal-jobb lassító, és egy nagyon hosszú, nagyon nagy ívű balos visszafordító kanyar, ami egy enyhe jobbossal visszavitt az egyenesre, ahol az első lassítót a másik irányból kellett abszolválni. A végén pedig egy extrém szűk, lassú megfordulás. Megpróbálom lerajzolni, közel sem biztos, hogy minden a helyén lesz, de valami ilyesmi volt. Az mindenesetre látszik, hogy ahol kormányozni kell, ott van hely elszállni, ahol meg nincs hely, ott úgyis egyenesen megyünk.
A pályát feltérképezve nem volt más hátra, mint a vezetés. Illetve előbb a beszállás, ami már maga egy külön élmény. Az autó nagyon lapos, és amíg egy gokartban ülsz, ebben félig fekszel, mint otthon a kanapén elnyúlva a tévé előtt. Nagyon kevés hely van, de a kezed amúgyis a kormányon, a fél fogkefényi váltókar pedig egy másik fél fogkefényi távolságra van csak a kormánytól. Még megbeszéltük a kézjeleket (lassít, megáll, nyomjad, vége), és indultam.
Az indításhoz külső akkumulátort használtak volna, de nálam már arról sem akart beindulni a motor, így betolással kezdődött a menet. Nem ment nehezebben, mint egy Asconában, ha már az opeles és a betolásos emlékeim közt kell keresgélni. Utána viszont a gáz taposására úgy indult meg az autó, ahogy egy 160 lovas féltonnástól elvárható. A váltások is egész jól sikerültek, de csak óvatosan nyomtam neki, az első sikánt harmadikban vettem, és ebben a fokozatban végig is lehetett menni a pályán.
Aztán az első kör végén, a megfordulásnál, - hiába volt külön kiemelve, hogy teljesen eltekert kormánnyal, egyesben és főleg: gázzal kell fordulni, - lefulladtam. Sebaj gyors újraindítás, és jöhettek az újabb körök. Egyre lelkesebben nyomtam, és körről körre gyorsabban vettem a kanyarokat. Ahogy elmondták, tényleg nagyon megbocsátó és kezes az autó, és a slickek tapadása nem hasonlítható semmihez. Amikor a hosszú kanyarban a határon hajszoltam, akkor is egészen finoman csúszott csak kifelé: mind a négy keréken.
Csak a megfordulások nem sikerültek túl jól: igaz többet nem álltam meg, de egyes helyett valahogy mindig hármasba sikerült tenni a váltót - 3-4000 alatt pedig dadogott a motor, és utána a kigyorsítás sem volt az igazi. Persze még ezután is visszagangolhattam volna, de örültem, hogy lyuk van a seggemen, nem törtem a fejem ilyen bonyolultabb műveleteken.
Az utolsó két-három kör előtt viszont sikerült megtalálni az egyes fokoztatot, elég szépen fordultam, egyszer még egy kicsit driftelve is. Az első lassítót már negyedikben toltam, és a nagy placcon is próbálgattam a tapadáshatárt, ami elképesztően magas az utcai autókhoz képest. Ki nem intettek, ez azt jelentette, semmi autógyilkos dolgot nem csináltam eddig. És ennek örvendezék vala. A köröket nem számoltam, de sejtettem, hogy a vége felé járhatok, amikor a fordulónál mutatták, nyomjam még neki.
Nyomtam. Az első sikánt most lassítás nélkül vettem, és a második, szűkebb előtt is későn fékeztem, váltottam vissza. Túl későn. Ezt a tempót és a hirtelen balos kormánymozdulatot már nem tolerálta a Lotus, pár bólyát elkaszálva megpördült. Csak 180 fokot fordult, és szinte rögtön meg is állt, de sajnos a kuplungot túl későn nyomtam ki, ezért lefulladt. Legalább a megpördülés is megvolt, gondolta Stirlitz, miközben áramtalanított és várta a felmentő sereget. Aki meg is érkezett egy percen belül, és jelezte, hogy ez már egy bónusz-kör lett volna, és most ha már úgyis ebbe az irányba áll az autó, célozzam meg a starthelyet.
Visszafelé még kihuzattam az egyenesben, aztán talán a legjobban sikerült megfordulás után leállítottam az autót. Hú, de jó volt! Visszatértünk a hangárba, megbeszéltük a tapasztalatokat - röviden: lehettem volna bátrabb.
Indulás előtt még megdézsmáltuk a hangárok melletti gyömölcstől roskadozó sárgabarackfákat, és elhaza és elköszöntünk a pályától. Nagyon jó volt, nem cserélném el semmilyen vitrinbe rakható, hordható, olvasható, megehető stb. ajándékért. Köszi család, köszi HF Racing!
Ui: Amikor ezt a posztot vasárnap éjfél körül írom, nem kicsit érzem az alkaromban a szervo nélküli kormányt. Tempónál könnyű volt, de azok a megfordulások... Még edzeni kell egy kicsit, mielőtt pályaversenyzőnek állok.
