Sokan vannak, akik csak nyomorult átlagautókban róják az utakat. Biztosan erősen foglalkoztatja őket: vajon milyen érzés egy rali-világbajnok autóval járni? E téren igen szerencsésnek mondhatom magam, mivel nap, mint nap egy olyan verdát nyúzok, ami körbeverte a glóbuszt.

Világbajnok autóm a célszerűség jegyében kerüli a sztárallűröket. Se üvöltő hang, se kőkemény futómű, de még egy árva felirat sem mutatja valódi képességeit. Én azért gondoltam arra, hogy legalábbis egy matrica erejéig emlékeztetem a mögöttem jövőket a diadalra, ugyanis a gyár nem használta ki a reklámlehetőséget. Hogyan is tette volna: a kocsim nyáron készült, a RAC rali, ahol a pilóták bebiztosították a címet, csak ősz végén van. A győzelem után pedig leállt a típus gyártása, az utód pedig „csak” harmadik lett a rákövetkező évben.

Szóval nincs mese, az autónak az utcai harcokban kell bizonyítania. Itt olyan erényeket domborít, senki sem gondolná, milyen tettet hajtottak végre vele az elszánt sofőrök. Például nagy a csomagtartója. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy az én példányom kombi, a versenyeken pedig a sima verzió indult. Hamar túlteszem magam ezen a csekélységen, lévén az arasznyival hosszabb faron kívül az égadta világon semmi eltérés nincs a karosszérián, a bajnok mechanika meg tökugyanaz.

Vagy említhetném a csekély alkatrészköltséget. Ilyen nincs – gondolhatja az olvasó, mindenütt rémtörténeteket hallani a szeszélyes, bonyolult csúcstechnikával ellátott utcai versenyautók méregdrága fenntartásáról.

Ez utóbbinak ellentmond a megbízható működés, ami nagyban hozzájárult a világbajnoki cím megszerzéséhez; az ellenfelek estek-keltek, miközben a későbbi győztes mindenhol célba ért, és szorgalmas méhecskeként gyűjtötte a pontokat.

Mostanra biztosan mindenki azon töri a fejét, mivel is jár ez a csávó. Celica? Nem, abból nem volt kombi. Delta Integrale? Hát az meg nem megbízható. Impreza? Á, ahhoz drága a cucc. Passz. Na jó, itt a megfejtés: az 1994-es év F2 csoportjának világbajnok autója a Škoda Favorit volt.