Kicsit énbolgba csapok, az AlfaCity számomra különleges esemény, ésígytovább, ésígytovább.

2005-ben jártam az Amore nagy találkozóján először, semmi jelentős nem történt velem, semmi különösebb izgalom nem ért, Alfatali volt, meg nyálcsorgatás pár órán át.

Amikor Niki 2006-ban hívott, hogy menjek el Esztergomba, mert ott lesznek a 156-tal, erősen nem akaródzott. Autóm épp nem volt, legalábbis Budapesten nem, így ez tetézte az egész mehetnékhiányt. Erős volt a gyanúm, hogy nem fogok odaérni. Péntek este viszont utasításba kaptam tőle, hogy szedjem össze magam, mert. Ilyenkor általában bólogatok, hogy igenpersze.

Meg sem fordult a fejemben, hogy másnap tényleg képes leszek felülni a Nyugatiban egy Desirora. Az egomi állomáson cukormáz-lila-kék-vörös fényű 156 várt, így az utolsó párszáz méteren egészen odataláltam.

Úgy délután kettő magasságában betolatott a 156 melletti parkolóhelyre egy Maserati. Nálam itt elvágták a fonalat. (Miközben írok, megjelent az első érzelgős könnycsepp a szemem sarkában.) Egy Maserati. Nálam ennél tényleg nincs tovább.

Akkoriban, épp egy Xedos 6-ot szerettem volna lőni magamnak. A fent ecsetelt vonatozás mutatja, kellett egy autó. A Mazda volt az, aminek a külseje már tizenévesen tetszett. Beltere a kor/kategoria/pénz háromszögben erősen kilóg felfelé. Japánt akartam, mert a japán az japán, mindenki tudja. 24 szelepest akartam, mert az már motor a javából.

De betolatott Gergő és az a 2.24v. Van tovább. Pestre vissza az anyósülésen voltam nem-magamnál. Elfelejtettem a Xedost, autóbbat vettem pár hét múlva.

Ja, a postkép meg ajándék. Amúgy meg ez már nem állapot! Lassan meg kell vegyek egy Xedost. Bár, van itthon valami, de az itthon is marad. Kell valami ami működik. Ezt meg szeretem. Még így is. Épp nem fordul át a főtengely. Ki hallott már ilyet? Nem nagy baj.

Megint vonattal megyek Esztergomba.