Granturismo, GT. Ma már többnyire csak egy olyan jelzés az egyes modellszériák hátulján, illetve a szalonokban megtalálható prospektusokban, amely semmi mást sem jelöl, mint azt, hogy az adott modell, az ő modellsorozatában a legmagasabb felszereltségi szinttel rendelkezik, illetve a motor is (a lehetőségekhez, a pontos költség/haszon elemzések által, persze az utolsó eurocentre kiszámolva) a legnagyobb teljesítménnyel rendelkezik.

Ám a "nagy túraautó", ha magát a szót így lefordítjuk (jobbat nem tudtam kitalálni, mint sok mindenre, erre sincs megfelelő magyar kifejezés) azért szvsz. sokkal többet jelent: benne van az utazás, a más térségek, kultúrák megismerésének a lehetősége, amely mindig is vonzó volt az emberek számára. A régi értelemben vett granturismo autók: veterán, youngtimer, megfelelő motorizáltságú gépek egyfelelől, másrészt a maiakból azok, ahol kevésbé látszik a költséghatékonyságra törekvés erőfeszítése. Ezek tipikusan a gyártók csúcskategóriás sportmodelljei. Lehetőleg elkerülném, hogy konkrét típusokat jelöljek meg, elvonatkoztatva a különböző autógyártó nemzetek termékeivel kapcsolatos értelmetlen sztereotipizálásától. (Mivel ez ma már ez teljesen anakronisztikus, de erről majd más cikkben.) Mindenesetre mi a túraautó valójában?
- Kizárólag benzinmotoros. Ez sokaknak nem tetszhet, de megmagyarázom. Bár a dízelmotorok igen jelentős fejlődésen mentek keresztül az elmúlt 10 évben (megjegyzem, ha ugyanekkora fejlesztési forrásokat toltak volna a benzinmotorok fejlesztésébe, - lásd. Mitsubishi GDI direktbefecskendezés - ez a fejlődés nem lett volna olyan egyértelmű) azért a traktorhang, meg a relatíve keskeny fordulatszám tartomány megmaradt, és ezek miatt nem igazán hozza azt a hangélményt, amely pl. a horvát tengerpart, vagy a zempléni hegyek kanyargós útjain mosolyt csal a vezető arcára, egy kellemes kihúzatás során. A túraautózás nem arról szól, hogy a legspórolósabb (sparen beim fahren, muhaha...) módon jussunk el A-ból, B-be, hanem a vezetés élményéről (elég elcsépelt szavak): megforgatjuk a motort, hallgatjuk a muzsikáját.

- Hat henger, vagy annál több: ezt azért lényeges, mert mind a teljesítményleadás, mind a motorjárás kiegyensúlyozottsága miatt a négyhengeres modellek kevéssé tudnak ilyet nyújtani. Érdemes kipróbálni két hasonló súlyú (nagyjából egyenlő kw/súly aránnyal rendelkező) modellt, ahol az egyikben négy, a másikban hat, vagy annál több dugattyú dolgozik. Persze kivételek azért vannak. A Wankel szintén idefér.

- Hátsókerékhajtás alapvető, ez is olyan dolog, amit megtapasztalva lehet elfogadni: egészen más, a kanyarból gázzal kivenni az autót, érezve hátulról a tolóerőt, meg a stabilitást, - semmi extrém esetre sem kell gondolni - mint ugyanebben a helyzetben küzdeni a kormánnyal, meg esetleg a fékkel. Összkerék szintén. Szóval tisztán elsőkerék semmiképp.

- 2 liter, de inkább 3:  Igazán 3 liter fölött áll rendelkezésre annyi forgatónyomaték, és olyan elosztásban, ami segítségével mindig  mindenhol lesz fölényes erőtartalék. A 2 liter tényleg belépő, csak feltöltött modellre elfogadható. A legjobb 3,5-4 liter és nagyobb szívó, illetve 3 literes, és feletti feltöltött (turbo, kompresszor, G-lader, stb). Természetesen az, hogy tényleg ki tudjuk e autózni a gépben lévő lehetőségeket, egyáltalán mennyire tudjuk kontrollálni a teljesítményt, forgatónyomatékot, milyen kanyartechnikánk van, ez legjobban a versenypályás vezetési kurzusokon dől el. Ott lehet látni kezdetben, hogy milyen bénák vagyunk, amikor pl. 1,5 literrel kisebb lökettérfogatú autóval sokkal jobb köridőt megy a profi. Röviden: az hogy mi van elöl (középen, hátul) a motorházban, az csak egy dolog, az egésznek az 50%-a. A másik 50% ott van a fejben, a kézben, meg a lábban. De legyünk objektívek: 5 liter aztán már tényleg mindenre elég. (Illetve próbáljunk környezetvédők lenni: a turnén kinyomott CO2 kompenzálására  hétköznap tényleg ne ezt használjuk közlekedésre.)

- Némi esztétikai viszketegség, meg tradícióimádat sem árt, bár ez sokakanak alapból jön: lehetőség szerint két ajtó, kupékarosszéria. Valódi króm és bőr, érezzük a 70-es éveket, ez most úgy is divatos, ennél már csak az a jobb, ha nem retrózunk, hanem tényleg korabeli a gép.

Nos, mindezen feltételek teljesülése (meg a megfelelő vezetéstechnikai képzés) esetén előáll a GT autó, amely teljesítmény és vezethetőség szempontjából jelentősen felette áll mindazoknak a megoldási próbálkozásoknak, amelyekből az igazán szélsőséges marhaságokat a megfelelő autós (optikai) tuningportálokon láthat az olvasó. Véleményem szerint itt erre kevéssé van szükség: e feltételek mellett az autó eleve különleges lesz, feleslegessé téve azokat a - sokszor elég nevetséges eredményű - próbálkozásokat, hogy a nagyszériás modellekből próbáljon valaki telivér sportautót faragni. Ami sokszor többe kerül, mint eleve egy alapból igazi GT-be beruházni.
                                                       *    *    *  

A másik tényező, az egész túraautózáshoz maga a cél, meg a hozzá vezető út. Túraautózni - ahogy a nevében is benne van - hosszú távon lehet, de persze ez mindenkinél mást jelent. Nálam azt, hogy már nem foglakozom más dologgal, csak és kizárólag a vezetésre figyelek, az autó visszajelzéseire, a megfelelő íven venni a kanyart, szépen kihúzni belőle, mellettünk suhan a táj, dolgozik a motor, a mormogástól a magas fordulatú visításig. Élvezetesen haladunk a cél felé, egy olyan helyszínre, ahol még nem jártunk, érdekes és szép tájra. Válasszunk érdekes úti célt. Mehetünk a tengerpartra, vagy a hegyekbe, lényeg hogy szép tájakon haladjunk keresztül, és jó minőségű aszfaltúton. Az autópályázás szerintem nem igazán tartozik ide.

Túraautózás legalább 300 km megtett útnál kezdődik, és kb. a Mille Miglia-nál végződik, bár 1000 mérföld az már elég húzós, inkább sport. Álljunk meg körbenézni kisvárosokban, üljünk be egy helyi étterembe, élvezzük a tájat, a vidéket, az illatokat, a színeket. Aztán tovább, célunk felé. Ideális esetben ne siessünk: úgy is siet az ember eleget a hétköznapokban. Ez persze nyilván nem azt jelenti, hogy ne lépjen néha oda az ember a sportkupéjának. Csak azt, hogy az az igazi szabadság, ahol nem kell alkalmazkodnunk megérkezési dátumokhoz, időhöz, mint máskor. Ha valamilyen érdekesebb látnivalót találunk, töltsünk el egy-két napot ott, ha lehet. Lényeg: kedvünk szerint. (Mi a feleségemmel GT/hátizsákos kirándulás kombót szoktunk a leggyakrabban tenni.)

Ennyit elsőre. A további részekben sorraveszek egy-egy olyan tájat, amely megfelel ezeknek a feltételeknek.