1992 nyara

Kiskölyök voltam. Szüleimmel és járni még éppen nem tudó, gügyögő öcsémmel valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Kecskemét belvárosában kóvályogtunk.
Ott állt a Rákóczi úton. Sárga volt. Az apámmal nem lehetett bírni: minden irányból meg kellett néznie. Én vonakodtam, fanyalogtam, sőt, kifejezett nemtetszéssel nézegettem. Annyira új volt és nagyon merész formájú, hogy még egy tizenkét éves autómániásnak is komoly megterhelés volt a befogadása. Körbesétáltam, hümmögtem, de egyszer csak megérkeztem ahhoz a részhez. Ott gömbölyödött előttem az alsó-közép legszexisebb segge sárga-piros-feketében. Kész, vége, szerelmes lettem. A rajta álló két szó pedig örökre beleégett a kis személyes történelmembe: Mitsubishi Colt...

13 évvel később

2005-ben végre eljött az ideje, hogy megkaparintsak egyet. Szép volt. Kívül fekete és vagány, belül puha és illatos. Szerettem. De valahogy nem csaptak elég magasra a lángok. Azt hiszem, elcsábított az újdonság és az a két szó. Pedig a farán már nem is állt ott a "családneve", a gyémántok elfémesedtek, a GLXi helyett pedig a CZ3 krómján csuklott meg a kora nyári napfény. Két évvel később a drága és én elváltunk. Túl drága volt...

Shortshifter, azaz két év, három autó

Jött és ment (azaz inkább vitték...) egy új Swift, aminek a helyébe lépett egy újabb Mitsubishi. Egy Galant, amit negyed évvel később ügyesen visszavásároltattam a kedves kereskedővel, mert átadáskor nem jutott eszébe elmondani, hogy az autó egy kalap szar. Pedig papírja volt róla, hogy tudja...  Kaptam helyette ugyanott Peugeot 107-et. Gondoltam, átmenetnek jó lesz, de végül a kis dög bedorombolta magát a szívembe. A sors keze azonban a múlt héten őt is új tulajhoz terelgette.

Desperately searching for...

Szomorúan integettem a Váci úti felüljárón tovaröfögő Peugeot után, sőt férfiasan bevallom, még néhány könnycsepp is hűsített a jó kis kánikulában. De a fejemben már valami más motoszkált... Felsejlett az a bizonyos kecskeméti délután, azok a formák és az a két szó. Itt az alkalom! Nekiláttam a keresgélésnek. Kellették magukat pirosak, sárgák, fehérek, feketék és sajnos tarkák is. Egyet el is mentem megnézni, és összeszorult a torkom. Hát tényleg így múlik el a világ dicsősége?! Az álomkép egy köhögő, haldokló, szinte eutanáziáért könyörgő rozsdahalomban öltött testett (valaki lője már le, szó szerint fuldocolt). Mégis hihetetlen élmény volt beleülni. Pár pillanatra újra tizenkét éves voltam. A kissrác, aki nem a repedt, olvadt műszerfal mögül halálhörgő 4G92-t hallgatja, hanem egy majd' két évtizedes vágy belsejében ül. Elkeseredés, további vadászat. Gondolkodás... Minimum tizenkét évesek, már nem a velük egyidős kiskölykök csorgatják rájuk a nyálukat, hanem a korrózió lakmározik rajtuk. A tömegbe is beleszürkültek, senki nem figyel rájuk. A vágyakozást felváltotta az égettre hajtott leömlős, két darabból összehegesztett, csattogó-kopogó futóműves, recsegő váltós példányoktól való félelem. Azt gondoltam, ha autóknak készítenének autók horrorfilmeket, ilyenek lennének a főszereplők.

De nem!

Múlt hét kedd. Szokásos munkanap. Szokásos reggel: tízig nincs az a meeting, amire én bemegyek, nem veszem fel a telefont, álmosság és "haggyábékén" van, kérem, keményen. Szokásos kávé után szokásos e-mail csekkolás. Szokásos értesítés vár az autóvadásztól. Benne a szokásos napi egy-két Colt. Konkrétan aznapra kettő jutott. Klikk, de úgyse... Egy piros. 1.3 GLXi, blabla, meg még egy kis megkímélt így-úgy-amúgy, sportkipufogó-sportlégszűrő. Köszönjük szépen. Sztrítracsing-bojrészer autót nem veszünk. Volt már ilyen. Egy is sok volt belőle. Klikk alább. Fehér. 1.3 GLXi, így-úgy-amúgy felújítva, körben kis esztétikai hibák. Az hagyján, de körben spoilerek. Ájjájáj. Bojrészer kettő... Ja, és elsőre pofátlanul soknak tűnő árcetli. Ma sem veszünk autót? Gtalk a kedvesnek: link küld, kedves kattint, megnéz. Autó tetszik (persze, hogy tetszik: kigyúrt rizsrakéta...), ár nem tetszik.

Nem érdekel, ma autót veszünk! Hívom a pirosat, bummbele, hátha. Mégis egy százassal olcsóbb. Áhh, de nem. Legyen a fehér. Mitől kerül ez ennyibe? Kicsöng. Még mindig. Már majdnem leteszem, amikor a túloldalon kedves, fiatal, érezhetően intelligens férfihang (bemutatkozás, köszönés) szólal meg. Kérdés: mit kell tudni? Válasz: teljesen felújítva műszakilag és belül is. A külső még nem ártana, de azt most már sajnos nem. De ha az is megvan, akkor csudaszép.

Telefon letesz, Gtalk megint. Gondolkodás: 350 és a kötelező vezérléscsere és a futómű apróalkatrészekből egy szatyorral és esetleg egy váltó és visszaépíteni a kipuff+légszűrő kombinációt? Vagy még egy százas, de ezekre nem lesz gond. Kedves a másik oldalon az utóbbira szavaz. Nem ennyit szántunk rá, de a másik lehet, többől áll meg. Meg azon bojrészer spoilerek sincsenek...

Telefon megint a jófej úriembernek: este megyünk. Munkaidő végén bepattanás a mindig segítőkész "grandepuntós csaj" – by ykcky :) – kolléganő mellé, irány a város másik vége. Izgatott vagyok. Milyen lesz? Tényleg szép? Nem ízléstelenek azok a műanyagdarabok? Tényleg felújítva? Jaj!!!

És lőn...

Megérkeztünk. Irányzéknak a tulaj kiállította a ház elé a parkolóba. Szép. Messziről biztosan. Egyre közelebb: még mindig. Kis hólyag a kerékíven egyik oldalon, és ennyi. Ajtó nyit, belülről újautószag árad. Motorháztető felpattint: az egyébként még szép eredeti alkatrészek közül csak úgy világítanak az új szíjak, görgők. Folyadékok frissek. Motor pöccre indul.

A 4G13 úgy jár, mint a macska. Sima, puha, semmi felesleges zaj. Csomagtér: na, most megfoglak, gondoltam. Beleásom magam a pótkerékfészekbe. Öröm és csalódás: semmit nem találtam, ami nem oda való. Rozsda? Haha! Aláfekvés: szilentek épek, lengőkarok (szemre) épek, gátlók újak, kormánymű új. Na, akkor már csak egy próbakör választhat el attól, hogy újabb két alkalommal írjam le ma a nevemet. Hát nem válaszott el... Elég annyit mondanom, hogy a kétéves Focus cégautóink ehhez képest roncsderbi-szökevények.

Gyerünk, azonnal vessük papírra! A tulaj részéről meghökkenés, szomorúság: "Már most el is viszitek?!" OK, még mindig szereti, egy pont oda. Aláírtuk. Közben előkerült még egy eredeti lemezfelni garnitúra zsírúj télikkel, egy adag eredeti Mitsubishi dísztárcsa egyenesen 1995-ből, néhány ajándék szűrő és a pluszslusszkulcs.

Szép, összerakott autó (így már nagyon jó áron), szimpatikus, odafigyelő extulajdonos (családja szintén) és egy valóra vált álom. Az egész felér egy tizen-pár éves időutazással. Elég jó mérleg, nem?