Itt az ígért Ferrari F40. Autóskártya. Rajzolt. Egyedi. Az első kártyagenerációim egyik csúcsa. Ma is vállalható lap.
Ahogy egy korábbi postban megpendítettem, autós és játékkészítő hajlamaim elég korán kiütköztek. Első autóskártyámat még valamikor a felső tagozatos éveim elején kezdtem rajzolni. Akkoriban a számítógép a C=64 és a ZX Spectrum volt, nyomtató is csak az iskolai szertárban működött, és az is csak mátrix volt, karakterenként 8x8 pontos felbontással. Tempója csiga, színekről nem is álmodtunk. Arról nem beszélve, hogy fénymásoló- nyomtatószalonok sem voltak, a pártállam nem szerette, ha polgárai saját szakállukra nyomtattak, sokszorosítottak.
Akkoriban nemhogy tartalom nem volt az interneten, de még a háló sem létezett, sőt telefonra is éveket kellett várni, ha szerencsés volt az ember. Ha nem, akkor nem is kaphatott. Természetesen vezetékesről beszélünk!
Autós képeket találni az Autó Motorban, néhány szakkönyvben (ó, a Liener!), külföldre járó haveroktól kapott, odakinti autószalonokból begyűjtött prospektusokban lehetett. És a korabeli autóskártyákban. Amelyek akkoriban, a nyolcvanas években már egyre inkább fényképesek voltak.
A "velem egykora születésűek" és nálam idősebbek számára nem mondtam semmi újat, de elég sokan vannak már, akik fiatalabbak, mint az internet, akiknek telefon mindenféle jelző nélkül is a mobilt jelenti, akik sose cseréltek filmet (legfeljebb memóriakártyát) a fényképezőgépükben. A fentieket felidézve talán ők is más szemmel néznek az első kártyáimra.